KEOP Zárórendezvényen és megújuló energetikai műhelymegnyitón jártunk Békéscsabán

A Békéscsabai Regionális Képző Központ (BRKK) által koordinált Ökologika projekt zárórendevényét tartották meg Békéscsabán 2010.11.19-én a Garzon Hotelben. A reggeli megnyitó után a megjelentek megtekinthették a BRKK újonnan megnyitott Megújuló energetikai és klímatechnikai műhelyét, amiben a legmodernebb eszközökön tanulhatják meg a jövő energetikai szerelői és tervezői a fenntartható technológiák hasznosítását. Az átadás után a csoport átvonult a Garzon Hotelbe, ahol az amúgy nagyon sikeres projekt zárórendezvényén meghallgathattuk az összesített adatokat, ezen kívül pedig olyan érdekes előadásokat is hallgathattunk, mint amilyen Varga Gézáé volt, aki az ország első eddig egyetlen ökofalujának alapítójaként számolt be eddigi eredményeikről.

Az Ökologika rendezvénysorozat sikeres lebonyolításában az ArchEnerg Klaszter is részt vett, több köztéri rendezvényen is vállaltuk a program „Energia” részének népszerűsítését. Ezúton is köszönjük minden klasztertagnak a segítséget, akik részt vettek a programon!

Összességében jó volt látni, hogy egy ilyen, alulról szervezett projekt is mennyire sikeres tud lenni, ha megvan a megfelelő vezetői támogatás és egy igazán elhivatott csapat, aki szívvel-lélekkel visz sikerre egy jó kezdeményezést.

További sok sikert kívánunk nekik!

www.okologika.hu

www.gaiaalapitvany.hu