Az esemény megnyitójaként Anthony Kez, az ArchEnerg Klaszter Kanadai Kapcsolatokért Felelős Alelnöke bemutatta a klasztert, majd a SMARTENERGY projekt célját és résztvevőit ismertette.


Az energia hatékonyság témájában az első előadó Korbuly Ádám volt, aki az OrtoGraph Kft.-t képviselte. Részletesen bemutatta az üzemeltetési BIM működését, célját és felhasználásának előnyeit is. ,, Az üzemeltetési BIM működésének sikerét az integráció határozza meg. Az üzemeltetési BIM-nek beágyazhatónak kell lennie minden szoftveralkalmazásba és minden munkafolyamatba. ”


A következő előadást Bus Károly tartotta a Masuko Kft.-től. A vállalkozás az évek alatt fejlesztett ki adalékanyagot különféle hulladékokból történő betontermék készítésére. Az adalékanyag szabadalommal védett és nemzetközileg (USA, Kína, India, Törökország, Indonézia, Chile) kiterjesztett szabadalmi technológia lényege, hogy minden szemcsésre aprítható hulladékból beton készíthető, amely felhasználható az építőipar számos területén.


A következő előadást Dan Stoian tartotta a Temesvári Egyetem képviseletében. Előadása a Blower-Door mérésről és az épületek légtömörségéről szólt.  a Blower-Door tesztet elsősorban passzív házaknál használják, de gyakran ipari épületeknél is fontos vizsgálat lehet. A Blower-Door méréssel megtudhatjuk, hogy a lezárt épületből mennyi levegő távozik óránként. A teszttel így gyakorlatilag a ház csatlakozásainak és tömítéseinek minőségét lehet mérni. Elmondta azt is, hogy az eredményekkel a kivitelezők bizonyítani tudják az elvégzett munka minőségét, míg a háztulajdonosok egy adásvétel során ellenőrizhetik az épület légtömörségét.


A sorozatot Janurik Csaba előadásával folytatódott, aki a Horizont Global Kft.-tól érkezett. Ismertette a könnyű acélvázas építéstechnológiát, amely az egyik legnépszerűbb építési rendszer világszerte.


A következő előadó Tanka Eszter volt az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében. Ismertette a Green National Champions programot, annak előnyeit és céljait is.  A program célja a kis-, és a középvállalatok segítése.