Tiszasziget Önkormányzata és az ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter együttműködésével került megrendezésre az a megnyitó ünnepség, melyet a múlt pénteken, 2010. december 10-én tartottunk Tiszaszigeten az IQ Sziget Rendezvényházban. Az ünnepség apropója az volt, hogy az ArchEnerg Klaszter több tagjának együttműködésével egy olyan beruházás valósulhatott meg, melyben a Magyarország mélypontjánál található pihenőhely korábban megoldatlan áramellátása egy napelemes rendszer kiépítésével biztosítottá vált.
Az ünnepség Bodó Imre polgármester úr megnyitó beszédével kezdődött, ezt követően Ferenczi Ferenc (alpolgármester) ismertette a jelen lévőkkel, hogy a beruházás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vidéki örökség keretprogramból valósulhatott meg. Az elnyert támogatási összegből futotta a szigetüzemű napelemes rendszerre is. A pályázat ismertetése után az ArchEnerg Klaszter klasztermenedzsere Kollát Máté röviden bemutatta a rendszer alapvető részeit és működését, melyet azután a helyszínen is megtekinthettek az érdeklődők.
A kiépített szigetüzemű rendszer 6 db, fixen felállított 156 Wp nagyságú Schott polikristályos napelemből áll, melyek a napsugárzás energiáját közvetlenül villamos energiává/árammá alakítják át. A rendszer összteljesítménye 0,99 kWp. Ezzel Magyarország egyik kiemelt fölrajzi fontossággal bíró helyszínének elektromos áramellátása vált megoldottá, így a természetjárók már esténként is élvezhetik az festői látványt nyújtó hely varázsát.
Bízunk benne, hogy a jövőben több hasonló kezdeményezéssel találkozhatunk majd Magyarországon, továbbá reméljük, hogy ezek a szigetüzemű napelemes rendszerek szélesebb körben elterjedtté válnak, főként azokon a helyeken, ahol nincs lehetőség villamos hálózatra való csatlakozásra, vagy az nagyon drága lenne.
Az eseményről többet a következő hírportálokon is olvashat:
http://www.hirado.hu/Hirek/2010/12/10/22/Fenyarban_uszik_az_orszag_melypontja.aspx
http://radioplusz.hu/del-alfold/megujult-a-tiszaszigeti-melypont-hanggal.html
http://www.metropol.hu/kultura/cikk/663561
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=789627






