A klaszter egy méltatlanul mellőzött összefogási forma




Interjú Szügyi György úrral az ArchEnerg Nemzetközi Megújuló Energia és Építőipari Innovációs Klaszter Alelnökével.


Tisztelt Alelnök Úr! Az Önök érdekeltségeinek a nevében szinte minden szó szerepel a kormány 2020-as KKV stratégiájából. Nemzetközi; megújuló energia – azon belül is napenergia; innováció, klaszter. Az alapításkor honnan volt ez a jövőbelátás, a trendeknek ez a finom érzékelése? Egyáltalán mi volt a kiinduló cél?


2005-2007 évek között Magyarországon a gazdaságfejlesztés egy konkrét modellje (a regionális fejlesztési pólus modell) kiemelten támogatta a klaszteresedési folyamatot és támogatta az így kialakuló klaszterek gazdaságfejlesztési szerepét.


Az Archenerg Klaszter 2007-ben ennek a hangulatnak és támogatásnak megfelelően jött létre. Noha az elején elsősorban az épületek megújuló energetikai és innovatív megoldásait gondolta terjeszteni, hamar rájöttünk, hogy az energiahatékonyság fontosabb, integráló szempont, melyet a megújuló energetikával kiemelten jól tudunk szolgálni.


Sokan még ma is napelemekre, szélerőművekre, biogáz erőművekre gondolnak, amikor megújuló energetikáról hallanak, ugyanakkor ezeknél jóval nagyobb hatásfokú technológia, a hőszivattyúk alkalmazása. A 2012-ben hozzánk tagként belépő Energotest Kft. akkor már komoly eredményekkel rendelkezett, az úgynevezett csatolt energiarendszerek tervezésével és kivitelezésének területén. Ezek legalapvetőbb tulajdonsága, hogy többféle energiabetáplálás mellett képesek vagyunk kiemelten nagy (akár 80-95%-os!) energiamegtakarításra.


Tekintettel arra, hogy Európa teljes évi energiafelhasználásának 50%-át az épületek fűtésére és hűtésére fordítjuk, így az ezen a területen elért eredmények a teljes energiafelhasználás felére közvetlen megtakarításként hatnak. Érthető tehát, hogy ezzel az innovatív magyar mérnöki megoldással léptünk ki legelőször klasztertermékként a hazai piac után a külpiacra.


Klaszterünk fennállása óta két évenként folyamatosan és sikeresen újítja meg a Pénzügyminisztérium AIK (Akkreditált Innovatív Klaszter) minősítését és már 2012-ben láttuk, hogy a további fejlődés útja a klasztermenedzsment területén a nemzetközi minták adaptálása. Így jutottunk el 2015-re az Európai Klaszter Kiválóság Gold Label fokozatának teljesítéséig, mely a mai napig csak a mi klaszterünknek sikerült az összes magyar klaszterek közül. (Kelet-Európából máig mindössze 6 klaszter tudta ezt a minősítést megszerezni.)


A trendek érzékelésén túl tehát sikereink a folyamatos és éber helyzetelemzésben, a kihívások bátor felvállalásában és a kockázatok ellenére történő eredményes teljesítésekben rejlik.


Visszatérve az energia-hatékonyság jelentőségének felismerésére az is értékeink között van, hogy több csodás magyar mérnöki megoldás került klasztermenedzsmentünk fókuszába, melyekről rövidesen, éppen a várt eredményes hazai és nemzetközi projektek okán lesz érdemes beszélnünk.





A KKV szektor képviselőire két dolog egy időben jellemző. Az autonómia erős vágya és az összefogás kényszerének a tudomásulvétele. Ez a kettősség nehezíti a hálózatépítők dolgát. Megmondom őszintén a KKVHÁZ  is szembesül ezzel. Önök is tapasztalják ezt a munkájuk során, vagy kevésbé a KKV szektorra koncentrálnak, esetleg van valamilyen sikeres hívó szó, ami megtöri a jeget?


Így fogalmaznám szlogenünket: Céges jövőépítés jó csapatban!


A klaszter fogalmáról még igen kevesen tudnak Magyarországon, de még Európában is. Itt az alkalom, hogy elmondjam, a klaszterben való együttműködés lényegében a kis és mikro vállalkozások egyéni érdekeinek feltárása, tudatosítása, illesztése, harmonizálása más tagvállalkozásokkal való együttműködés. A klasztermenedzsment nem tesz egyebet, mint ezeket az érdekegyeztetéseket koordinálja és az így kialakított projektek közösen megfogalmazott és érzelmileg azonosult céljaivá teszi.


Ezen projekteken belül vannak azonnali, közvetlen üzleti előnyök, így a rövid, közép és hosszú távú gondolkodás, kooperáció egyformán kifizetődik, így fontos és nyereséges!





A kezdeményezésük komoly nemzetközi elismeréseket söpört be. Avassa be az olvasóinkat a részletekbe, de szóljon egy kicsit az itthoni erőfeszítésekről is. Meg lennénk lepődve, ha nem lennének gondjaik.


Igen, mi is sok energiát kell, fektessünk a mikro kisvállalkozások rövidtávú megélhetőségének, és közép és hosszú távú üzleti sikerességének előkészítésébe és projekt-döntéseibe. Egyre több olyan pályázat jelenik meg, mely 5-10 ponttal jutalmazza tagjainkat azért, mert vállalják AIK (Akkreditált Innovatív Klaszter) klasztertagként pályáznak, hiszen ezzel igazolják a bírálók előtt a nagyobb hazai és nemzetközi kihívásoknak való megfelelést.


Tehát pályázati sikerességet és egy jó csapatot ígérünk. Továbbá olyan projektjeink vannak, melyek a további növekedést is megalapozzák, viszont a klasztermenedzsment sok energiát fektet új területek (például az ipari kender újbóli hasznosításának értéktermelő lánca) projektjeinek generálásába, melyeket korai fázisukban nem könnyű finanszírozni.





A KKVHÁZ legutóbbi rendezvényén Önök hárman jöttek, aktívan hozzászóltak a napirendekhez. Összeforrott csapatot mutattak.
Kérem, beszéljen pár szót a szervezetükről az Önök közötti munkamegosztásról!


Az érdekegyeztetés rutinját gyakorolva mindig olyan együttműködéseket tervezünk, melyek célorientáltsága a résztvevők belső meggyőződésén, a követelmények mutatószámok általi célkijelölésén alapul. Ilyen szempontból nagyon pragmatikus munkamegosztás és igazi csapatkohézió jellemi klasztermenedzsment közösségünket, és ez tükröződik általában kommunikációnk stílusában is.


Jelenleg az európai klaszterek kb. 30.000 résztvevős táborából a 73 fős élvonalba tartozó Gold klaszterek klubjában dolgozunk. Az európai Gold-klaszterek évente többször összejövünk, összetartó magatartással képviseljük az Európai Unió, Európán kívüli gazdasági erőfeszítéseit, egyrészt számos közvetlen Európai Uniós támogatású projekttel, másrészt olyan üzlet-élénkítő projektekben, melyek kaput nyitnak például a közel-keleti piacra Kataron keresztül, vagy a távol-keleti piacra Vietnám által.


Egy mikro és kisvállalkozás reménytelen helyzettel találná szemben magát, ha egyedül szeretne oda exportálni, de velünk – nemzetközi kapcsolataink és tapasztalataink révén – reális eséllyel teheti ezt meg.