Dr. Lakatos - Nemes Sarolta, az ArchEnerg Klaszter indiai piactérért felelős alelnöke bemutatót tartott az "Üzleti lehetőségek Közép - Ázsiábancímmel, melyben a klaszter tapasztalatait mutatta be kazahsztánikirgizisztániüzbeigisztáni és azerbajdzsáni együttműködések által. 


ARCHENERG Klaszter együttműködése Kazahsztánban:



  • Mintegy 3 éve van megállapodásunk egy kazak zöldenergiára fókuszáló központtal (állami szervezet), az elmúlt évek során a partnernél tapasztalt vezetőváltás minden esetben a párbeszéd újrakezdését jelentette.

  • Komoly érdeklődés mutatkozott passzív házak építése és a technológia oktatása iránt, azonban konkrét projekt még nem indult el.


ARCHENERG kapcsolatok Kirgizisztánban:



  • A Klaszter mintegy két éve ápol szorosabb kirgiz szakmai kapcsolatokat, elsősorban minisztériumokkal, illetve az általuk ajánlott vállalkozói körrel és formálódik egy megújuló energiára alapuló projekt (szél- és naperőmű), mely vonatkozásában MoU –t írtunk alá.


Az ARCHENERG üzbegisztáni kapcsolatai:



  • Februárban írtunk alá MoU - t az Innovációs Minisztériummal, majd márciusban ez évi Munkatervet illesztetünk hozzá, aminek a megvalósulását a pandémia nagy mértékben akadályozta, a közeljövőben várható, hogy üzbég delegáció érkezik ez ügyben hozzánk és folytatjuk a párbeszédet, konkrét tartalommal töltjük meg a megállapodást. Alapvetően megújuló illetve vízenergia fejlesztésére vonatkozó projektek közös megvalósítása várható, de formálódik felsőoktatási együttműködés, és mezőgazdasági know-how-ok tanulmányozása és átvétele az üzbég partner részéről.

  • Az Innovációs Minisztérium mellett kapcsolatban állunk a Vízügyi Minisztériummal, számos PPP – konstrukcióban megvalósuló projekthez várnak magyar közreműködőket.