A víz a létezésünk egyik legfontosabb alkotóeleme, mivel testtömegünknek több mint a fele vízből áll, viszont ennél mégis sokkal több, mivel az életünk szinte minden területével összeköttetésben van. Ezért a nem megfelelő vízellátás nem csak az egyén egészségére van romboló hatással, hanem az egész társadalom jólétére is. Ahogy növekszik a Föld népessége, igy a világ vízigénye is, ezért ez komoly kihívásokat okozhat a jövőben. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezért is a klímaváltozást teszik felelőssé: a csökkenő talajvízszint, a súlyosbodó aszályok és a kiszáradó folyók miatt a következő évtizedekben olyan országok is megtapasztalhatják a vízhiányt, melyek eddig nem.
A világban napi szinten 785 millió ember nem jut tiszta vízhez, ez kilenc emberből egyet jelent – a water.org adatai szerint. Ez a gond jobban érinti a mélyszegénységben élő nőket, mivel általában nekik kell elhagyniuk otthonaikat, és hosszú utakat kell megtenniük azért, hogy gondoskodjanak családjuk vízellátásáról. Világszerte a nők napi 200 millió órát töltenek azzal, hogy tiszta vízért vándoroljanak vagy sorban álljanak érte.
Ezen kívül, körülbelül egy millió ember hal meg a vízszennyezés által okozott betegségek miatt. A WHO Környezetvédelmi Programjának előrejelzése szerint 2030-ra az emberiség mintegy fele súlyos vízhiánnyal nézhet szembe. A szervezet szerint elég fontos, hogy a kormányok is résztvegyenek ebben a harcban és évente elköltött 40-45 milliárd dollárról 200 milliárd dollárra emeljék a kapcsolódó kiadásokat. 2015-ben a 193 tagország állapodott meg abban, hogy mindent megtesznek, hogy a Föld lakói biztonságos és megfizethető ivóvízhez jussanak.
Vízválság a Kárpát-medencében.
A vízválság minden régióban gazdasági, társadalmi és környezeti változásokat eredményezhet. Az egyik probléma az lehet, hogy a legsúlyosabban érintett területekről hatalmas népvándorlás indulhat meg. 2030-ra körülbelül 700 millió ember kényszerülhet otthona elhagyására – az ENSZ jelentése szerint. Magyarország bővelkedik a vízkészletekbe, de a globális felmelegedés hatására a klímája mediterrán irányba tolódhat el. Ennek az a magyarázata, hogy az átlaghőmérséklet nő és a csapadék mennyisége csökken, ugyanakkor gyakoribbá válnak a szélsőséges áradások és aszályok. A csökkenő csapadék mennyisége miatt, a mezőgazdaságban egyre több vízre lesz szükség, így okosan kell gazdálkodnunk meglévő édesvízkészletünkkel. Emellett befektetésekkel kell támogatnunk az olyan technológiai fejlesztéseket, amelyek javítják az édesvízhez való hozzáférés lehetőségét, vagy a szennyvízkezelés technikáját. Ezen kívül mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megőrizzük környezetünk ökoszisztémáját, amig késő nem lesz.
Milyen lenne a föld víz nélkül ? A videót az alábbi linken lehet megtekinteni:
https://www.youtube.com/watch?v=-uOwv_Krqk8&feature=emb_logo
Forrás: https://chikansplanet.blog.hu/2020/11/20/milyen_lenne_a_fold_viz_nelkul
Képforrás: pixabay.com