HU EN

Partnerség az Edutus Egyetem Műszaki Intézetével

Partnerség az Edutus Egyetem Műszaki Intézetével
2021. szeptember 27-én Tatabányán, az Edutus Egyetem Műszaki Intézetének vezetőjével, Dr. Peredy Zoltánnal, és kollégájával, Dr. Dőry Istvánnal tárgyaltunk.

A látogatás célja egy együttműködés kialakítása volt. A Magyar-Grúz tervezett együttműködésbe bevontuk a Edutus Egyetem Műszaki Intézetét is, mely során egy közös képzési program kidolgozására kerül sor energia-audit témakört érintően, s a képzések lebonyolítása 2022/2023-as tanévtől kezdődhetne meg. Ezáltal kaptunk meghívást a tatabányai egyetemre a Műszaki Intézet vezetőjétől, Dr. Peredy Zoltántól.

A látogatás során meglátogattuk az intézet Passzív Házát, a laboratóriumait és a lézerlabort, majd sor került a szakmai megbeszélésre.

A találkozót követően az egyetem jelezte felénk nyitottságát mind a projekt alapú együttműködésekre különböző közvetlen EU és EU társfinanszírozott pályázati források bevonásával, mind tananyag fejlesztési és oktatási együttműködésekre. Az együttműködés a következő területeket érinti:

  • Komplex energiahatékonysági rendszerek megvalósítása,
  • Intelligens település-energetikai rendszerek fejlesztése,
  • Passzívház technológiai optimalizálása, továbbfejlesztése,
  • Energia hatékony építési anyagok előállítása,
  • Integrált biomassza rendszerek,
  • Megújuló energetikai inkubátor központ,
  • Energiaátalakítási megoldások racionalizálása és fejlesztése,
  • Megújuló energetikára alapuló erőművek.

Így jött létre Edutus Egyetem - Archenerg Klaszter általános stratégiai keretmegállapodás, melyre büszkék vagyunk.

Az Edutus Egyetem Műszaki Intézetének bemutatása

Vissza
Pályázatok
© IntroWeb | 2019 - Weboldal készítés, SEO