A most közzétett jelentés összefoglalóját a bemutatás előtt a világ összes kormánya elfogadta már, így nemcsak természettudományos, de politikai konszenzus is áll mögötte. Tehát a most közzétett jelentést érdemes úgy is olvasni, mint amit a világ vezetőinek is címeznek a tudósok.


A jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a világ országai túl hosszú ideig hagyták elszabadulni a károsanyagok kibocsátását, emiatt a következő 30 évben biztosan tovább fog folytatódni a felmelegedés.


A jelentés azzal kapcsolatban is egyértelműen fogalmaz, hogy a felmelegedést az emberi tevékenységek okozzák: a 19. század óta 1,1 Celsius-fokkal melegedett a bolygó klímája, elsősorban a fosszilis energiahordozók égetése miatt.


A jelentés elkészítői komoly lépésekre szólították fel a kormányokat: gyorsan kell kivezetni a fosszilis energiahordozókat, és ebben a folyamatban az iparágak hajlandóságára is szükség van.  A jelentés egyik szakértője, Piers Forster arról beszélt a New York Timesnak, hogy fel kell készülnünk arra, hogy a következő 20-30 évben gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási események, és a helyzet valószínűleg rosszabb lesz, mint amilyen ma.


A jelentés szerint a jelenlegi pályán haladva a század végére a 2-3 fokos emelkedés sem elképzelhetetlen, ami a korábbi modellszámítások szerint felmérhetetlen következményekkel járhatna az emberi társadalmakra.


Ennek elkerülése érdekében arra lenne szükség, hogy 2050-re ne juttassunk több szén-dioxidot a légkörbe. A jelentésből kiderült, hogy a klímaváltozás a világ összes régióját érinti. Az is világos az elérhető adatokból, hogy legalább kétezer éve nem volt példa hasonló mértékű és gyorsaságú felmelegedésre, és az elérhető adatok alapján.



  • legalább 3000 éve nem emelkedtek annyit a tengerszintek, mint a közelmúltban

  • a sarkköri tengerek szintje ezer éve a legalacsonyabb,

  • a szén-dioxid légköri koncentrációja kétmillió éve a legmagasabb,


 


Ez pedig az előrejelzési modellek szerint még több szélsőséges hőhullámhoz, esőkhöz, szárazsághoz vezethet, és súlyosan károsíthatja az óceánok állapotát is.


bolygó klímájának sorsa az emberek kezében van, figyelmeztet a jelentés, melynek szerzői szerint gyors és koordinált fellépésre van szükség.


 


Forrás:


https://444.hu/2021/08/09/ipcc-elkerulhetetlen-a-tovabbi-melegedes-de-fontos-hogy-azonnal-cselekedjunk